foto1
Kezdetben...
foto1
Együtt...
foto1
Csajok...
foto1
Még mindig...
foto1
Hanna Rózsa
Most talán eljött az ideje, hogy legalább elektronikus nyomokat hagyjak, amiket gyerekeim, unokáim, barátaim és ellenségeim meg-megnézhetnek. Örülhetnek neki vagy éppen bosszankodhatnak. Read More...

Barátaim

Követés

Copyright © 2024 sicpista. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU Általános Nyilvános Licenc alatt kiadott szabad szoftver
Fordította a Joomla! Magyarország.
Megosztás

Végig néztem! Élő adásban, egyenes közvetítésben! Minden percét imádtam! Még azt a negyven perces áramszünetet is. Elképesztő volt! Gigászok csaptak össze és minden idők talán legizgalmasabb sportélményét okozták. Mondom mindezt úgy, hogy tulajdonképpen abszolút kívülálló voltam, hiszen már kedvenc csapataim réges-régen kihullottak. Igen, az NFL döntő, a hihetetlen "Super Bowl"!

7-8 éve szabályosan rácuppantam a sportágra. Alapvetően a kíváncsiság hajtott, hogy megtudjam, mi az, amitől az amcsik olyan ötven éve meg vannak veszve. Mi az isten az, ami dollármilliárdos üzlet és a négy hónapos szezon alatt egész éves beszédtémát ad, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül sok millió, egyébként normális embernek. Hát, odaszögezett a képernyőhöz. Van ebben a játékban valami, amitől olyan, mint az élet. Nyíltsisakos háború, fifikával, szigorú szabályokkal és elsősorban közösséggel, a csupa nagybetűs CSAPATTAL. A csapat, amiért nem a fizetésért, nem a népszerűségért, még csak nem is a közönségért érdemes kockáztatni a sérülést, tűrni az iszonyatos edzések monotóniáját, elviselni az edzők ordibálását, ha hibázunk, a közönség fujjolását, a sajtó gúnyolódását. Én ezt láttam bele a dologba.

Aktív sportoló koromban egyéni sportágakat műveltem jobbára. De mindig jobban ment az úszás, a vívás, ha váltóztunk vagy csapatversenyt vívtunk. Feledhetetlen élményem, mikor egy megyei középiskolás atlétikai bajnokságra a tesi tanárunk beerőszakolt a 4*400-as váltóba. Soha nem atletizáltam. Ha nem volt muszáj, még egy busz után sem futottam. Nem volt futócipőm, fogalmam nem volt a váltóbot kezeléséről. Nem volt idő még felkészülni sem. Maródi Laci osztálytársam, aki kitűnő középtávfutó volt, adott kölcsön egy csukát és azt a taktikai utasítást adta, hogy „fuss bazmeg!” A váltó második embereként a negyedik pozícióban vettem át a stafétát, aztán, iszkiri. A második kanyarra elfogyott az összes levegő, pedig a Tisza-ligeti Stadionban akkoriban volt bőven. Második helyen váltottam, nyertük a versenyt. Olyan örömöt, elégedettséget éreztem, amit egy tini kölyök akkoriban csak egy csempészett szex újsággal érezhetett.

Most meg itt van ez a hihetetlen sportág! Persze, vannak itt is elmebeteg fanatikusok, agresszív állatok, fura excentrikus figurák, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy hétről hétre képesek meghalni egymásért a pályán. A 200 kilós falemberek várfokként védik az irányítót, a védelem minden hüvelykért vérét is áldozza, ha kell. A futó játékosok hónalj alá kapott labdával vágnak be a kétszer akkora hústornyok gyűrűjébe és az elkapók néha nagyobbat ugranak, mint Jordan fénykorában. Nézni a gólörömöt vagy a védők egy-egy sikeres megmozdulása után egymás ünneplését, remek látvány.

A szabályok talán nem tökéletesek, de azt nagyon díjazom, hogy a játékos igazolás idején, mindig a leggyengébb csapat választhat a kínálatból, a legerősebb pedig utoljára. Így várható, hogy a következő szezonban új esélyekkel indulhat mindenki. Maximalizálva van az egy csapatnál a játékosoknak kiosztható bérkeret, nem úgy, mint a mi focinkban. Kétségtelen vannak iszonyú gazdag csapatok, mint a Giants, a Patriots és szerényebb keretből gazdálkodók, mint a Browns vagy a Rams, de minden cent szigorúan privátpénz. Nem kuncsorognak állami támogatásért. Ha a helyi közösség úgy dönt, de csak szigorúan akkor, a város épít stadiont, létesítményt, de ez sem szükségszerű. Igaz néha el-elköltözik egy-egy csapat, mert a tulajok úgy látják, hogy nem kapnak elegendő támogatást a helyiektől, de aztán történnek olyan csodák, mint az új bajnok életében. A város, Baltimore régi csapatát, a Colts-ot a tulaj átvitte más városba. A helyiek a kopogtató új befektetővel aztán megegyezve megkapták az immár kétszeres bajnok Ravens-t.

Az idei szezon különösen őrült volt. Kezdődött egy játékvezető sztrájkkal, aztán sérüléshullám tizedelte a csapatokat. Sorra véreztek el szuper csapatok, köztük a rájátszásra összes kedvencem, az elmúlt öt év bajnokai, a Steelers, a Saint és a Giants. Emelkedtek magasba a korábban gyengécskén muzsikálók, mint a Broncos, a 49ers és persze az új bajnok, a Ravens. Sorra dőltek hihetetlen egyéni, csapat és liga csúcsok. Láttunk szenzációt újoncoktól és könnyesen ünnepelhettük a búcsúzó nagy öreget, Ray Lewist. Omlottak össze legendás edzők és a döntőben testvérek csaptak össze a kupáért. Kell ennél nagyobb show?

Szokás szerint már csak egy kérdés maradt:

Jó, jó, de mit csinálunk szeptemberig?