foto1
Kezdetben...
foto1
Együtt...
foto1
Csajok...
foto1
Még mindig...
foto1
Hanna Rózsa
Most talán eljött az ideje, hogy legalább elektronikus nyomokat hagyjak, amiket gyerekeim, unokáim, barátaim és ellenségeim meg-megnézhetnek. Örülhetnek neki vagy éppen bosszankodhatnak. Read More...

Barátaim

Követés

Copyright © 2022 sicpista. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU Általános Nyilvános Licenc alatt kiadott szabad szoftver
Fordította a Joomla! Magyarország.
Megosztás

Ez remek volt!

Szombaton, a budai Millenárison baráti, családi körben ott voltam a Borjour Magnum 2013. rendezvényen. Borjour

 

Szerintem, a számos országos és helyi jelentőségű borfesztivál, borbemutató és borbuli sorából kiemelkedő esemény. Mind közül a legoldottabb, legjobb hangulatú és bizony az idén a 150 borászatot felvonultató kínálatával az egyik legszínesebb is. Már nem csak a kezdő, feltörekvő pincészetek, lelkes amatőrök terepe, de itt vannak a legnagyobb presztízsű vezető házak, sokszor a tulajdonos személyes jelenlétével. Rangot jelent az itt való megjelenés. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az ilyen bulik közvetlen kereskedelmi haszonnal szinte soha nem járnak. Ilyen fesztiválokon, rendezvényeken nem történik számottevő eladás, a nagykereskedők többnyire nem itt választják ki leendő szállítóikat, egyszóval ez inkább csak a promóció helye. A pincék ingyen kóstoltatnak, osztogatják a többnyire szemetesben kikötő szórólapjaikat, névjegyeiket. Dicséretére legyen mondva a szervezőknek, egy fillér helypénzt nem kérnek ők sem. Én megint csak mosolygó arcokat, jókedvű borászokat és borkedvelőket láttam.

Utóbbi kategóriába tartozom én is. Nem értek a borhoz. Talán az átlagosnál valamivel jobban érdekel, már csak gasztronómiai szempontból is, de soha nem fogom összetörni magam, hogy megtanuljak szakszavakkal dobálózni, divatmajomként, sznobériából „perte” emlegessek borászokat, „terroir”-okat, „chatou”-kat. Egyszerűen csak szeretem a bort és érdekelnek az újdonságok. Néhány pincét belülről is ismerek, néhány borász talán felismeri a nevemet. De csak ennyi és valószínűleg soha nem is lesz több.

A mostani rendezvény, már csak a kiállítók számossága okán is, alapos előszűréssel kezdődött. Hável Gabi barátom, aki vagy húsz éve belerángatott a magyar borvilágba, felkészülten, a nagy listát leszűkítette olyan harmadára. Csak úgy szűk 50-re. Köztük az általunk hosszú évek óta tisztelt és viszonylag jól ismert pincék és a szaksajtó, baráti pletykák által pertraktált feltörekvők és újoncok. Most persze csak néhányukat említem, mert ha mindenkiről, vagy még inkább minden borról írnék, ami rokonszenves volt, elkopna a billentyűzet.

Elsőnek a nekem meglepetést szerző, általam nem ismert, bár kedves dél-balatoni vidékemhez tartozó Gutman pince eszméletlen „Irsai Olivér-Zöldveltelíni házasítás” (figyelem!! nem küvé! házasítás! – csak így magyarul!) nevű 2011-es kellemetessége. Gyönyörű illatok, ropogós, már-már csemege szőlős aromák, ízek, finom letisztult savasság, és ami egyre fontosabb nekem, alacsony alkohol. Már látom, hogy ez lesz az idei balatoni nyaram borocskája. Nem köpnek le a sznobok sem, ha megspriccelem egy kis szódával és akár egy kis kapros-túrós rétest adok mellé. És mindezt szemtelenül fiatal gazda csinálja. Gyanítom, meg kell gusztálnom alaposabban más dolgait is. Most csak erre volt idő. Köszönet érte kislányom, Ági barát- és munkatársnőjének, Tálos Emőke mérnökasszonynak! Gutman

Könnyű, kedves bor kategóriában, Hável mester tanácsára betámadtam Gál Lajos zseniális Egerszóláti Olaszrizlingjét. Nem okozott csalódást. Nekem valahogy Eger egy kicsit elveszett az utóbbi években. Talán a balatoni nyarak, talán a szekszárdi barátok, elterelték a figyelmemet a borvidékről. Pedig első nagy és helyszíni borélményeim Thummerer Vilihez, Gál Tibihez – Isten nyugtassa! De hiányzik a zsenialitása! – és kölyök koromból a legendás Dancz Pali bácsihoz kötődnek. Na, az ilyen szösszenetek csábítnak vissza a környékre. Arany csillogású, barackos, almás, körtés íz világú, tolakodó savakat nélkülöző kiegyensúlyozott csoda. Életem első vad berúgása alkalmával, ’74. januárjában, a rettenetes albán Szkender bég brandy fél literét egy szóláti olasz kísérte be. Az hagyján, hogy visszajött, arra azért számítottam, de két hétig égett a gyomrom utána. Na, ez mintha nem is arról a vidékről származna. A legigényesebb rizlinghívők is leborulhatnak előtte. Gál Lajos

Szintén Egerhez tuszkol vissza a St. Andrea pince 2011-es „Boldogságos” kevercséje. A tavaszi virágos illat sokáig elkísér. A ropogós gyümölcsök íze egy kis enyhe sós földes ízzel ért össze, gyanítom új hordókban. Alkoholja még nem agyonvágós, pont megteszi esti kvaterkázáshoz. Komoly potenciált látok benne akár több éves palackos tárolás után is. Áldott legyen az alkotó és ihletőjének keze érte! St. Andrea

Végül - mert megérdemli - Szekszárd művésze, gyerekkori osztálytársam, barátom Merfelsz Gabi. Ő tanult szakmáját tekintve - könyvelő – bizony nem a klasszikus borász. Egyszerűen művész, aki úgy nyul az alapanyagokhoz, mint szeretett gitárjához. A szőlősorok, mint a kotta vonalai, hangjegyekkel telnek meg. Nem kell sok, csak szépen sorban, harmonikusan. Ha igazítani, ritkítani kell, tegyük. Ha simogatni, becézgetni, hát az sem fáj. A cél már megfogalmazódott, a dallam már fejben kész. Aztán az apró munka. Na, abból van rengeteg. A megfelelő időpont a szüretre, a gyümölcs kíméletes kibontása, kezelése. Hozd, vidd, emeld, keverd, szűrd és újra és újra és elölről. Aztán már csak érleld, figyeld, és a dal kibomlik, szárnyal, magával ragad. Pár év és kézben a kész remek. Na, ilyen csodák egész sora csendül fel évek óta nála, náluk. A kezdetben, a városban csak a „faddi” néven emlegetett idegen, kivívta helyét a legdinamikusabb borvidék ászai között. Etalonná vált. Most csak a maga örömére, a barátok kedvéért jött el. Hozta a bevált extrákat, a felülmúlhatatlan Nero Rose-t és az szerelmes, gyertyafényes vacsorák borát, az Esti Csókot. Megbízhatóan magas minőség évről évre! Gasztrósok figyelem!!! És itt van a nekem is új, faterjának, a pilótalegenda Merfelsz Pista bácsinak ajánlott Éjszakai Repülés. Bevallom, most kifejezetten a nyárra való készülődés miatt, a könnyű fehérek volt a cél. De, ha már itt vagyunk, legyen vörös!  Akkor meg legyen ilyen. Egyébként meg nem is beszélek róla, még meggyanúsítanának, hogy: persze mer’ haverok, meg, hogy elfogult, meg mit ért ez hozzá! Keressétek, kóstoljátok! Pista bácsi drága! Ilyen fiút még gyárthatott volna néhányat! Merfelsz

Összegezve, a rendezvény – a szokásos gyatra büfé ellenére – elérte célját. Találtam mindent, ami érdekelt, meglepődtem néhány izgalmas remeken, megöleltem a barátaimat, megcsókolgattam a kislányomat és hazafelé még egy kis „csapatás” keretében becsúszott egy kis „Zsindelyes Barack”.

Jövőre elölről.

Képek